A rendezvényre a zsúfolásig megtelt, tükrös teremben került sor, melyet Miriam Bruns, a Goethe Intézet Budapest igazgatója nyitott meg, aki röviden bemutatta Rosát a nagyközönségnek.
Ezután átvették a moderálást és a vita vezetését. Dr. Mariano Barbato, a Passaui Egyetem adjunktusa és az Andrássy Egyetem DAAD-oktatójaaki célzott kérdésekkel irányította a beszélgetést. A párbeszéd magas színvonalú volt, és számos nemzetközi, valamint személyes nézőpontot is magában foglalt.
Kutatásában Rosa célja a mai rendkívül összetett társadalomban a jó élet feltételeinek elemzése, és annak kiemelése, hogy mit veszítünk el egyre inkább a folyamat során. Az embert önértelmező lényekként tekinti, akik nemcsak megtapasztalják önmagukat és a világot, hanem folyamatosan újra is értelmezik azokat. Ebben különösen a kommunikáció játszik kulcsszerepet. Rosa két különböző kommunikációs modellre hivatkozott: Niklas Luhmann modelljére, amely rendszerelméleti szempontból értelmezi a kommunikációt, és Jürgen Habermas modelljére, amelyet Rosa előnyben részesít. Habermas a kommunikációt a megértés és a kölcsönös megértés közegeként értelmezi, ami a sikeres társadalmi együttélés alapvető előfeltétele.
Max Weber szociológus, akinek a modernitással kapcsolatos ambivalens álláspontja mélyen befolyásolta Rosa gondolkodását, kulcsfigura volt a fejlődésében. Nietzsche nagy hatásának kitett Weber a modernitást hiperracionalizáltnak és egyre inkább értelmetlennek írta le. Rosa ezt az elképzelést folytatta, és kidolgozta saját társadalmi gyorsulás koncepcióját, amelyet „Gyorsulás” című könyvében fejt ki. E koncepció szerint a világunkat egyre gyorsabbnak tapasztaljuk, amelyet a növekedés társadalmi imperatívusza, a dinamikus stabilizáció hajt. Ez azt jelenti, hogy az olyan rendszerek, mint a gazdaság, csak akkor maradhatnak stabilak, ha növekednek. Rosa szemléltette, hogy ez az állandó „több” utáni törekvés időhiányhoz, stresszhez és a „soha nem elég” érzéséhez vezet.
Rosa példaként az élelmiszeripart hozta fel. Az élelmiszernek ma gyorsnak, hatékonynak és olcsónak kell lennie, de a folyamat során az élvezet és gyakran a minőség is elvész. Ez az elv az élet más területeire is kiterjed. A szülők egyre többet dolgoznak, abban a reményben, hogy jobb jövő vár gyermekeikre, és a gyerekek ugyanezt a nyomást viselik magukon. Ez egy ördögi kört hoz létre, amely generációkon át tart. Az elismerés keresése, legyen az iskolában, egyetemen vagy a szakmai életben, az önbecsülés központi mozgatórugójává válik. De Rosa szerint az elismerés önmagában nem tesz jó életet. Számára a jó élet azt jelenti, hogy teljes emberként elfogadják, még akkor is, ha valaki kudarcot vall, vagy nem tökéletes. Ez magában foglalja az élet bizonyos területein megtapasztalt visszhangot is. Rosa ezt három központi szféra küzdelmeként írja le: az igazságosság, a megbecsülés és a szeretet.
Filozófiájának középpontjában a rezonanciaelmélet áll: Egy jó élet akkor születik, amikor az emberek rezonáns kapcsolatokat tudnak kialakítani a világgal. Ezeket a kapcsolatokat a szeretet, az érzelmi reakció, az átalakulás és az elérhetetlenség tudata jellemzi. A rezonanciát nem lehet kikényszeríteni, de akkor jöhet létre, ha megfelelőek a körülmények. Rosa itt a kanadai filozófus, Charles Taylor munkásságára támaszkodik, aki a rezonanciát a szubjektum és a világ közötti mély kapcsolatként értelmezte.
A közönség aktívan részt vett a vitában. Az egyik központi kérdés az volt, hogy miért nem dolgoznak kevesebbet az emberek a növekvő termelékenység ellenére. Rosa válaszul a tőkefelhalmozás kapitalista logikájára mutatott rá, ezt Marx M-C-M′ (pénz-áru-több pénz) ciklusával illusztrálva. A fogyasztói magatartást is érintették, mivel az emberek nem azért vágynak olyan dolgokra, mint egy hajóút az északi fény megtekintésére, mert valóban szükségük van rá, hanem azért, mert szeretnének kapcsolódni egymáshoz. A remélt kapcsolat azonban gyakran nem valósul meg, mert a kapcsolatot nem lehet megvásárolni. Egy másik kérdés az volt, hogy vajon „meg lehet-e tanulni” a kapcsolatot. Rosa óvatosan megerősítette ezt, de hangsúlyozta, hogy ehhez inkább belső hozzáállásra van szükség, mint konkrét technikákra. A kapcsolat mérhetőségéről is szó esett. Rosa utalt olyan fizikai jelenségekre, mint a libabőr, a könnyek a szemekben vagy a csillogó szemek, de olyan modern mérőeszközökre is, mint az „agykamerák”.
Rosa előadása hatalmas tapssal zárult, a közönségnek pedig továbbra is lehetősége volt beszélgetésbe bocsátkozni és megvásárolni Rosa könyveit.
Miriam Wienpahl
Dr. Hartmut Rosa professzorról
– Szociológus és politológus
– Professzor a jénai Friedrich Schiller Egyetemen
– A Max Weber Központ igazgatója
– Ismertebbek: Rezonanciaelmélet, gyorsuláselmélet
(c) Képszerkezet
