Az eseményt hivatalosan október 2-án este nyitották meg Dr. habil. Tamássy-Lénárt Orsolya, az AUB oktatásért és hallgatókért felelős rektorhelyettesének köszöntőjével. Ezt követően Dr. Jana Osterkamp professzor, a KGKDS elnöke szólt a résztvevőkhöz. Hangsúlyozta a menekültkérdés folyamatos aktualitását, és kiemelte a migráció és a lakóhely-elvándorlás központi jelentőségét a társadalmi és politikai kontextusban. Dr. Tóth Ágnes professzor, a Társadalomtudományi Kutatóközpont munkatársa beszédében az integráció kihívásaira tért ki, és hangsúlyozta, hogy az ehhez hasonló események fontos hozzájárulást jelentenek a jelenlegi kutatási eredmények cseréjéhez és az új tudományos impulzusok ösztönzéséhez.
Megnyitó előadásában Dr. Marie-Janine Calic professzor ismertette könyvének központi téziseit, és új kultúrtörténeti perspektívákat nyitott a nemzetiszocializmus alatti menekülésre és száműzetésre. Bemutatta, hogy Délkelet-Európa földrajzi közelsége, fontos kikötői és liberális menekültpolitikája ellenére kevés figyelmet kapott számos száműzött célterületeként. Egyéni történeteken keresztül illusztrálta a menekülési gyakorlatokat, indítékokat és útvonalakat. A menekülés és a száműzetés erősebb európai és globális kontextualizálása, valamint Délkelet-Európa szerepének bővítése mellett érvelt a száműzetéssel foglalkozó tanulmányokban.
Dóra Frey nyitotta meg az első szekciót pénteken (október 3-án) „Menekültek, kitelepített személyek, evakuáltak, kitoloncoltak – Nehézségek a menekültügyi fogalmak meghatározásában a második világháború alatt és után jogtörténeti szempontból” című előadásával. Elmagyarázta, hogy a második világháború után a „menekültek”, „kitelepítettek” és „evakuáltak” jogi definíciói következetlenek és politikailag terheltek voltak. Mariana Hausleitner ezután a „Zsidó menekültek Romániában 1938 és 1944 között” című előadásról beszélt. Előadása rávilágított a zsidók egyre veszélyesebb helyzetére Romániában 1938 és 1944 között. Sokan a veszély ellenére is az országban maradtak, segélyszervezetek támogatásával vagy védlevelek révén. Hildrun Glass a „Zsidók Romániában 1944 és 1948 között: Menekültáramlások a kül- és belpolitikai felfordulás idején” témát mutatta be. Bebizonyította, hogy 1944 és 1948 között intenzív zsidó menekültmozgalmak zajlottak Romániában. A Bricha cionista szervezet, a Moszad LeAliyah Bet, a Zsidó Ügynökség, valamint más állami és nem állami szereplők koordinálták a kivándorlást, elsősorban Palesztinába. Glass szerint sok zsidó kezdetben Ausztriába és Németországba menekült, mivel a britek által a Palesztinába való belépésre vonatkozó korlátozások komoly akadályt jelentettek.
A második szekcióban Martina Fiamova nyitotta meg az ülést „Zsidó emigráció Pozsonyon keresztül 1938 és 1940 között” című előadásával. 1938 és 1940 között számos zsidó emigrált Szlovákiából, Pozsony fontos tranzitpontként szolgált. Az előadó kifejtette, hogy Csehszlovákia kezdetben nyitott volt a menekültekkel szemben, de kizárta a lengyel zsidókat és a kommunistákat, és megpróbálta megakadályozni a végleges letelepedést. Miután Szlovákia 1938-ban kikiáltotta autonómiáját, és 1939-ben elnyerte függetlenségét, a zsidó lakosság helyzete jelentősen romlott. A második szekció második előadását Michala Jandák Lônčíková és Ines Koeltzsch tartotta „Szökés a Dunán át Palesztinába: Menekültnapló digitális kiadása a Pentcho gőzhajón és internálva (1940–1943)” témában. Az EHRI Online digitális kiadású projektje Vladislav Weiner, egy 19 éves zsidó menekült naplóját mutatja be, aki 1940 és 1944 között egy gőzhajó fedélzetén veszélyes menekülést élt át a Dunán és a Földközi-tengeren át.
A harmadik részben Orosz László először az „Az SS 1944 végén tett kísérlete a „német vér” evakuálására Magyarországon” témát tárgyalta. 1944 végén az SS erőszakos evakuálással próbálta biztosítani a német etnikai csoport fennmaradását Magyarországon és Romániában. A Volksdeutsche Mittelstelle (VoMi) szervezte az áttelepítést. Orosz beszámolója szerint a Hans Weibgen vezette SS Délkeleti Különleges Kommandó koordinálta a menekülést, és a hatalmas tiltakozások ellenére az erőszakos evakuálást végrehajtották. Michal Schwarz ezután „Most el kell hagynia otthonát és tanyáját, hogy elkerülje a szovjet stigmát: A német evakuáltak Délkelet-Európából és a náci propaganda 1944/45-ben” témáról beszélt. 1944/45 végén körülbelül 500 000 úgynevezett „német etnikai származású” embert evakuáltak Délkelet-Európából az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A budapesti német követség dokumentálta a menekültmozgalmakat, például a szlovákiai Szepesvidékről.
A pénteki záróülés Zoran Janjetovic előadásával kezdődött a jugoszláviai menekültekről 1941 és 1945 között. Elmondta, hogy ebben az időszakban több menekülthullám is volt Jugoszláviában. A zsidó menekülteket Jugoszlávia a háború előtt befogadta, mielőtt folytatták volna útjukat Olaszországba vagy Afrikába. Különböző menekültáradat indult Horvátországból, így csak Szerbia területén akár 400 000 menekült és kitelepített személy is lehetett. A legnagyobb menekültmozgalom 1945 májusában történt, amikor mind a katonai személyzet, mind a civilek Ausztria felé menekültek az előrenyomuló front elől. Az utolsó előtti előadást Michael Prosser-Schell tartotta "Német etnikai menekültek és kitelepítettek Jugoszláviából a második világháború után: Stratégiák, gyakorlatok és hagyományos minták a népi vallási kultúrából a vészhelyzet kezelésére" témában. Beszámolt arról, hogy számos német etnikai menekült menekült el Jugoszláviából a második világháború után. A nyugati megszállási övezetekben továbbra is ápolták származási kultúrájukat. A nehézségek és traumák kezelése érdekében sokan a hagyományos vallási gyakorlatokhoz folyamodtak. A kulturális identitás és a vallási értelmezés rituális népszínművekben tükröződött, például a karácsonykor előadottakban. A második napi előadások Ottmar Trașcă "A tengelyhatalmak és a kisebbségek helyzete Erdélyben: Az Altenburg-Roggeri és a Hencke-Roggeri különbizottságok vizsgálata, 1940-1943" című előadásával zárultak. Kijelentette, hogy 1940 és 1943 között az erdélyi etnikai kisebbségek helyzete jelentősen romlott a tengelyhatalmak hatására, ami magyarok és románok kölcsönös kiutasításához vezetett. Különbizottságok, mint például az Altenburg és a Hencke-Roggeri, kapták a feladatot a helyzet kivizsgálásával. A jelentések erőszakos kitelepítésekről, diszkriminatív adózásról, gazdasági hátrányokról és a csoportok közötti növekvő gyűlöletről szólnak. Trașcă szerint a menekültek számára vonatkozó adatok nagymértékben eltértek. Míg magyar források 5.000-et említettek, román források akár 200 000-ről is beszéltek.
Október 4-én, szombaton került sor az utolsó szekció előadásaira. Először Tóth Ágnes beszélt a "Menekültek vagy kitelepítettek? A jugoszláviai németek Magyarországon 1945-1948" témában, a második világháború utáni menekültkérdés egy korábban kevéssé kutatott aspektusát vizsgálva. Egyéni esetek példáin keresztül illusztrálta a Jugoszláviából elmenekült, de Magyarországot elhagyni nem tudó dunai svábok sorsát, akiknek elhelyezése jelentős terhet rótt a déli határ közelében, az akkori Bács-Bodrog megyében élő közösségekre. Ezután Erdős Kristóf "A menekültek integrációja és tevékenysége a Magyarországi Református Egyház Duna-menti Egyházkerületében (1944. ősz)" című előadásában a Református Református Egyház személyi állománya érdekében hozott intézkedéseit ismertette. Előadását az érintettek és az egyházigazgatás fennmaradt dokumentumai illusztrálták. Hangsúlyozták, hogy a református egyház mindent megtett a menekült lelkészek és tanárok elszállásolása és ellátása, valamint az állami segélyek és juttatások megszervezése érdekében. A nap és a konferencia záróelőadását Peter Vukmann tartotta, aki a „Különösen elszigetelt, természetellenes életmód alakult ki közöttünk: Jugoszláv politikai emigránsok Magyarországon (1948–1953)” témában beszélt azokhoz a kommunistákhoz, akik azért kerestek menedéket Magyarországon, mert nem értettek egyet Josip Broz Tito politikai vonalával. Jelentős erőfeszítések ellenére beilleszkedésük nehézkes volt a magyar nyelvtudás hiánya miatt, és a Magyarországon élő délszláv kisebbségekkel való kapcsolatfelvétel is fáradságosnak bizonyult. A menekültek helyzetét tovább bonyolította a magyar politikai vezetés bizalmatlansága a menekültcsoporttal szemben.
A konferencia a fiatal kutatók szemináriumáról szóló beszámolóval zárult, ahol a résztvevők – hallgatók és doktorjelöltek – október 2-án Vitári Zsolt és Eiler Ferenc irányításával a második világháború utáni menekültek sorsát vizsgálták, különös tekintettel a magyarországra. Ezt egy záróbeszélgetés követte, amelyen hangsúlyozták, hogy az elmúlt évtizedek kiterjedt kutatásai ellenére a közvetlen háború utáni időszak története továbbra is bőséges anyagot kínál a további vizsgálatokhoz, és hogy a kérdéseket, beleértve a háború alatti és utáni menekültek kérdését is, nemzetközi kontextusban kell vizsgálni – ez a jövő feladata.
Miriam Wienpahl
Lucienne KLIEWER
Dóra FREY
Galéria – Menekültek és a menekültkérdés Kelet-Közép-Európában (Szlovákia, Románia, Magyarország, Jugoszlávia, Ausztria) 1938-1948
