A „barna papírzacskóban” tartott ebédszünetben zajló informális találkozó vagy megbeszélés. Az elnevezés az amerikai hagyományból ered, hogy az ebédet barna papírzacskóban hozzák. Ez a fajta esemény lehetőséget adott Anderheiden professzornak arra, hogy egy laza, mégis tudományos szempontból szigorú légkörben bemutassa az első sikeres klímapert az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, majd azt később megvitassa.
Anderheiden professzor előadását a világ jogrendszereinek, az emberi jogok fogalmának és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) történetének rövid bemutatásával kezdte. Az EJEB határozatának értékelésekor fontos szempont, hogy az EJEB nem az Európai Unió intézménye, hanem az Európa Tanács, egy 46 tagállamból álló kormányközi szervezet szerve.
Az esemény az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) 2024. április 9-i mérföldkőnek számító döntésére összpontosított. A környezetvédők (az éghajlatvédők) beperelték a svájci államot (vagy inkább a svájci kormányt), hogy kényszerítsék erősebb intézkedések megtételére az éghajlatváltozás elleni küzdelem érdekében. A felperesek azzal érveltek, hogy kormányuk tétlensége megsérti emberi jogaikat, különösen az élethez való jogukat, valamint a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogukat.
Anderheiden professzor először az EJEB korábbi, kialakult esetjogát ismertette, amely kimondta, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményében nincs olyan cikk, amely a „környezet mint olyan általános védelmét” célozná, ami eddig azt jelentette, hogy az emberi jogok között nem szerepel az éghajlatvédelemhez való jog.
Az ítélet egyik kulcsfontosságú eleme az volt, hogy az állam minden olyan tétlensége, amely a magánélet korlátozásához vezethet, az EJEE 8. cikkének hatálya alá tartozik (az egyének joga a magán- és családi életük tiszteletben tartásához). (A Bíróság azonban nyitva hagyta az éghajlatvédelmi idősek fellebbezését az élethez való jog megsértése miatt (EJEE 2. cikk).) A Bíróság szerint Svájc eddigi intézkedései nem elegendőek a Párizsi Megállapodás éghajlati céljainak eléréséhez – például Svájcnak nincsenek megfelelő programjai az üvegházhatású gázok kibocsátásának visszaszorítására. Az EJEB felszólította Svájcot (és a tagállamokat is), hogy erősítsék meg éghajlat-politikáját, és tegyenek konkrét lépéseket az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében. A bíróságoknak legfeljebb tartalék funkcióval kellene rendelkezniük a szükséges intézkedések minimális szintjének megsértése esetén. Az ítélet egy másik „forradalmi” aspektusa – mivel a legtöbb országban a perek csak az érintettek számára engedélyezettek, ami azt jelenti, hogy a per tárgyával kapcsolatos kellő érdeket vagy közvetlen hatást kell bizonyítani –, hogy az egyesületeknek, éghajlatvédelmi mozgalmaknak stb. jogukban kell állnia jogi lépéseket tenni.
Anderheiden professzor hangsúlyozta, hogy ennek az ítéletnek messzemenő jogi és politikai következményei lehetnek. Az EU-n kívül előreláthatólag szükséges lesz bevezetni a környezetvédelmi szervezetek perindítási jogát (és Nagy-Britanniában ezt készítik elő). (Az EU-n belül az eljárási változások valószínűtlenek, mivel a csoportos keresetek már engedélyezettek környezetvédelmi ügyekben.) Azonban új utakat nyit meg az aktivisták és a környezetvédelmi mozgalmak számára, hogy jogilag felelősségre vonják kormányaikat, és ambiciózusabb klímavédelmi intézkedéseket követeljenek. Előadását élénk vita követte. A résztvevők számos kérdést tettek fel az ítélet gyakorlati következményeiről, és megvitatták a klímatörvény jövőbeli irányát.
A rendezvény lelkes tapssal és a résztvevők számos pozitív hozzászólásával zárult. A barna zacskós ebéd lenyűgözően demonstrálta a klímavédelem és az emberi jogok összekapcsolásának fontosságát és relevanciáját korunkban. Anderheiden professzornak sikerült világosan elmagyaráznia a bonyolult jogi kérdéseket, és egyidejűleg kiemelnie az ítélet jelentőségét a jövőbeli klímapolitika szempontjából.
Adél VARGHA-BAUMGARTNER